azóta is vannak remek gondolataim az éjszaka közepén, esetleg közvetlenül ébredés előtt

pár napja például az volt, hogy "ambivert synth" - ami gondolom egy zenei stílus. lehetne, de nem létezik (bár Lone-nak van egy remek sorozata "ambivert tools" címmel)

rövid keresés után kiderült, hogy a jelzőt arra használják, aki se nem extrovertált, se nem introvertált, ellenben kicsit mindkettő. (kiegyensúlyozott személyiség?)

én tipikus extrovertáltnak szoktam eladni magamat, miközben a covid tökéletes lehetőség volt az introvertált énem megélésére: az elmúlt év elég jól szembesített vele, hogy mennyi "én időre" van szükségem, és kicsit kikényszerítette, hogy ki is mondjam ezt. úgyhogy rögtön éltem…


hatalmas öröm, hogy szépen kikoptak a reggel fél kilences nap indító hívások és már hónapok óta nincs fölösleges nyomás, hogy márpedig hétkor kelni kell - így visszaolvasva érdekes, hogy magamat ostoroztam (több bejegyzésen át), hogy "márpedig fel kell kelni korán", ahelyett hogy azt mondtam volna, hogy lófasz mindenki seggébe, én fél nyolcnál előbb nem kelek fel (amíg nincsenek gyerekeim, akik felébresztenek. a kutyát be tudom zárni a másik szobába)

olvasom most N-nek esténként Benedek Ágota Rumbarumbamm című karantén naplóját és annak tükrében az én bejegyzéseim annyira kimértek és jól szerkesztettek, hogy még amikor arról írok, hogy "sötét helyeken járok a…


a Young Echo megcsinálta a hétvégémet a Manonmars album bemutató közvetítéssel

https://www.youtube.com/watch?v=qMLpSaJMFJM

elképesztő mennyiségű dolog tud egyszerre átfutni az agyamon. lehet, hogy nem az a csoda, hogy nehéz koncentrálnom, hanem az, hogy egyáltalán még tudok. tanulom, tanítom magamnak, hogy ki-be tudjak lépkedni a témák és flow állapotok között. ez lenne Kahneman "gyors és lassú gondolkodása"? vagy annak egy lenyomata? vagy megint túltöltődtem és csak egybecsúszik minden

olvasom a '69 márciusi Playboyban megjelent Marshall McLuhan interjút és reménytelennek tűnik a 23 A4-es oldal. azon jár az agyam, hogy mennyire zseniális koncepció egy magazinban egyszerre mutogatni meztelen nőket és tudósok széles közönség…


megint azon a kerülőúton jártam az elmúlt két hétben, ahol fölösleges elvárásokat támasztok magammal szemben, mert (például) minden bejegyzésnek "tartalmasnak" kell lennie. reflektálnom _kell_ az egy évvel ezelőtti reflexióra. egy reflexívet kell építenem, olyan erőset, mint egy híd, amin az idénből visszamehetek a tavalyba, aztán meg előre-hátra, amikor csak szeretném

minek is? az emberi emlékezet (re)konstruktív: a híd nem csupán képzelt, de homokra épül

a "pacing", a helyes lépték és ütem megtalálása hasznos - és csak egy eszköz a sok közül


újabb frissítés: legyen 2-3 év... *smh*

szórakoztatóak a párhuzamok az egy évvel ezelőtti bejegyzéssel: most a húsvéti hosszú hétvége és az utazás (Magyarországról vissza Berlinbe) miatt maradt ki pár nap, ami megint szükséges és hasznos volt a feltöltődéshez (valamint ismét fejbe vert az átállás nyári időszámításra - kezdek hajlani arra, hogy akár abba is hagyhatnánk ezt az ide-oda állítgatást)

mivel egy év lockdown alatt végignéztük a Netflixet (ami nyilván nem igaz, de kicsit mégis), így másfél hónapja feliratkoztunk a Disney verzióra, első sorban a Mandalorian miatt. én kicsit nehezen kaptam rá (noha először én erőltettem, hogy nézzük), de végül annyira…


"a tudatlanság új formája bukkant fel a láthatáron - tudatlanság, ami nem az ismeret hiányából született, hanem az ismeretek túlhalmozásából, túl sok adatból, túl sok elméletből és túl kevés időből" - Eugene Thacker

ezt az idézetet a WeCroak nevű app dobta fel és azóta is többször eszembe jutott (a fordítással mérsékelten vagyok elégedett, de most beérem ennyivel). most utánanéztem a szerzőnek és kiderült, hogy egy kortárs nihilista filozófus - inspiráló! (a "The Exploit: A Theory of Networks" című könyvét felveszem a kívánságlistámra)

a volt főnököm cégből való kinavigálásának szándékát jól detektáltam. elképesztő viszont, hogy a folyamat egy év után még…


úgy emlékszem, hogy már egy éve is az volt a realista jóslat, hogy a helyzet nem fog néhány hónap alatt megoldódni, tehát egyfelől nem lep meg, hogy azóta sem tértünk vissza a korábban megszokott életünkhöz. másfelől viszont nehéz volt elképzelni, hogy 2021 tavaszán ugyanúgy egyik lezárás követi majd a másikat, a politikusok pedig nemhogy egyre jobbak lennének a helyzet kezelésében, hanem egyre halmozzák a hibákat. pedig most pont itt tartunk. egyszerre szoktunk hozzá és törődtünk bele a helyzetbe, és vagyunk képtelenek elfogadni, miközben egyre kétségbeesettebben és erőtlenebbül tiltakozunk ellene. …


úgy emlékszem, hogy már egy éve is az volt a realista jóslat, hogy a helyzet nem fog néhány hónap alatt megoldódni, tehát egyfelől nem lep meg, hogy azóta sem tértünk vissza a korábban megszokott életünkhöz. másfelől viszont nehéz volt elképzelni, hogy 2021 tavaszán ugyanúgy egyik lezárás követi majd a másikat, a politikusok pedig nemhogy egyre jobbak lennének a helyzet kezelésében, hanem egyre halmozzák a hibákat. pedig most pont itt tartunk. egyszerre szoktunk hozzá és törődtünk bele a helyzetbe, és vagyunk képtelenek elfogadni, miközben egyre kétségbeesettebben és erőtlenebbül tiltakozunk ellene. …


büszke vagyok magunkra, amiért ennyire tudatosan álltunk a változáskezelés és az alkalmazkodás témájához az elmúlt egy évben. nem tudnám megmondani, hogy ezt hogyan lehetne objektíven mérni, de szeretnék hinni benne, hogy ténylegesen rugalmasabbak lettünk. (holnap feldobom a témát a feleségemnek: kíváncsi vagyok, hogy ő mit gondol erről)

valamint úgy tűnik, hogy a munka és saját projektek közötti prioritás ide-oda változik, vagy úgy is mondhatnám: hullámokban jön. most megint egy olyan időszakomat élem, amikor igazából örömömet lelem abban, hogy haladok a munkával és látom valami hasznát, értelmét. úgy érzem, hogy amit csinálok, előbbre viheti a céget (apró lépésekkel, hosszú távon). muszáj…


a "pomodoro technikát" nagyon gyorsan feladtam, bár újra és újra felmerül benne, hogy valamilyen formában hasznos lehetne

a Slack és bármi reaktív dolog teljesen tönkreteszi a valódi produktív munkát és muszáj keretek közé szorítani. ez sokkal jobban megy, mióta egyrészt határozottabban próbálom kirántani magamat a reaktív üzemmódból, valamint mióta nincs a nyakamon a volt főnököm, aki gyakorlatilag megkövetelte a folyamatosa reaktív üzemmódot. a barom állat

a státusz jelölését Slack emojikkal (ebéd, focus session, etc.) viszont részben feladtam, részben elengedtem. alkalmazkodjanak hozzám mások, lófaszt fogok én jelezni bármit is (arrogáns, de megtehetem, vagy legalábbis az a cél, hogy mielőbb ott tartsak, ahol nem okoz gondot, hogy megteszem)

spoilt gentry

too much gentrification, too few gentry

Get the Medium app

A button that says 'Download on the App Store', and if clicked it will lead you to the iOS App store
A button that says 'Get it on, Google Play', and if clicked it will lead you to the Google Play store